


A francia márka csaknem egy évszázaddal ezelőtt: az 1920-as években kezdett foglalkozni az elektromos hajtás gondolatával. A vállalat mérnökei meglehetősen jó eredményeket értek el a technológiával, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy versenyképessé tegye a villanymotort a szélsebesen fejlődő belső égésű motorokkal szemben. Az évtized végén aztán átmenetileg búcsút intettek az elektromos közlekedésnek: a villanymotorral szerelt Peugeot 201-es soha nem került gyártásba. A Peugeot szakembereinek erőfeszítései bő tíz évvel később, a második világháború idején hozták meg a gyümölcsüket, amikor a vállalat a nyersanyag- és benzinhiányra reagálva ultrakönnyű, autókat kezdett gyártani. Ez volt a VLV (Voiturette Légère de Ville, azaz könnyű városi gépkocsi), amelyet az egykori Peugeot 201-ben már kipróbált, akkumulátoros elektromos hajtáslánc mozgatott visszafogott dinamizmussal.
A villanymotoros VLV rövid életűnek bizonyult, és a gyártás beszüntetését követően mintegy ötven évnek kellett eltelnie, hogy a Peugeot ismét elektromos autót gyártson. A népszerű városi kisautó, a Peugeot 106 1996-ban kapott akkoriban modernnek számító elektromos hajtásláncot. A nikkel-kadmium akkumulátorok 100 kilométerre elegendő energiát tudtak tárolni, a Nyugat-Európa több országában is forgalmazott 106 Electrique végsebessége elérte a 90 km/órát. Hasonló adottságokkal bírt az 1998-ban bevezetett Peugeot Partner Electrique, amelyhez ugyanúgy a technológia akkori legnagyobb szakértője, a Saft szállította az akkumulátorokat, mint a 106-oshoz. A modellek szerény képességei ellenére a Peugeot nem veszítette el hitét az emissziómentes városi közlekedésben. 2010-ben piacra dobta a kor színvonalán kifejezetten modernnek számító iOnt; ugyanekkor a második generációs Partnert is villanymotorral szerelte fel a gyár.