Idén ünnepli századik születésnapját a világ egyik legismertebb autóversenye, a Le Mans-i 24 órás futam, ahol 12 év kihagyás után ismét szerepel Peugeot a nevezők között. A nagy visszatérés előtt érdemes áttekinteni, milyen út vezetett ide.
Azt mondják, ha már búcsúzni kell, nyújtson emlékezetes teljesítményt az ember. 2011-ben a frissen fejlesztett, dízelmotoros Peugeot 908 a második, harmadik és negyedik helyen ért célba a Le Mans-i 24 órás futamon, míg a Team Oreca 10-es számú autója, egy előző évjáratú Peugeot 908 HDi FAP lett az ötödik.
Nagyszerű előjel volt ez a következő évadra, amit bevetésre készen várt a márka új dízel-elektromos versenyautója, a Peugeot 908 Hybrid4… Aztán a Peugeot Sport az utolsó utáni pillanatban lemondta részvételét a 2012-es hosszú távú világbajnokságban, így a pilótáknak, a csapatoknak és persze a rajongóknak be kellett érniük a négyszeres majdnem-győzelem emlékével.
Tizenkét év után azonban idén visszatér a Peugeot a Circuit de la Sarthe-ra, méghozzá egy vadonatúj technikai előírások szerint megkonstruált, egyedi aerodinamikai megoldásai miatt magán a géposztályon belül is egyedülállónak számító versenyautóval. A Peugeot 9X8 régóta várja már, hogy legendás elődeinek nyomdokaiba léphessen (a márka 1992-ben, 1993-ban és 2009-ben ért el abszolút győzelmet Le Mans-ban), ám a csapat tavaly csak a negyedik versenyen, Monzában kapcsolódott be a hosszú távú világbajnokság (WEC) küzdelmeibe.
Itt, majd Japánban és Bahreinben is teljesítették a kitűzött programot. Értékes tapasztalatokat szereztek három nagyon eltérő karakterű pályán, összesen 20 órát töltöttek versenyben, több mint 5100 versenykilométert tettek meg, és ami ennél is fontosabb: egyetlen olyan probléma sem merült fel a próbaév során, amelyre ne tudtak volna hathatós megoldást találni.
A két Peugeot 9X8 és azok változatlan összeállítású legénysége (Paul Di Resta, Mikkel Jensen és Jean-Eric Vergne a 93-as, Loïc Duval, Gustavo Menezes és Nico Müller a 94-es számú autóban) a tél során egy tízezer kilométeres tesztprogramon esett át, így magabiztosan vonulhatott fel a 2023-as WEC szezon első versenyének, a Sebringi 1000 mérföldesnek a kvalifikációjára. Az ezt megelőzően, valamint az időmérőkön mutatott, kiváló teljesítmény után azonban éles helyzetben elpártolt a szerencse a francia csapattól. Bár mindkét autó teljesíteni tudta a távot, eredményeik nem tükrözték azt a rengeteg munkát, amit a szerelők és a pilóták az előkészületekre fordítottak.
Az évad második futamán, a portugáliai Portimãóban megrendezett hatórás versenyen ugyanaz a fordulat látszott megvalósulni, mint egy évvel korábban: a feledhető, de nélkülözhetetlen első futamot követő, második bevetésen már értékelhető eredményt ért el a Peugeot csapata.
A jól ütemezett – és még jobban végrehajtott – kiállásoknak és az agresszív, ám felesleges kockázatokat nem vállaló vezetésnek köszönhetően a 94-as rajtszámú Peugeot az ötödik, a 93-as a hetedik helyen zárta a versenyt.
A szezon harmadik futama különlegesnek ígérkezett, mert a csapat korábban még nem járt a technikás Circuit de Spa-Francorchamps-on. A körülmények távolról sem voltak ideálisak, a legfontosabb azonban az, hogy ezúttal mindkét autó érdemi műszaki probléma nélkül teljesítette a 6 órás versenyt. Az egyre magabiztosabb személyzet mellett a technika is kezd „magára találni,” ami a legjobb jel az évad legnehezebb és legfontosabb versenye: a Le Mans-i 24 órás előtt.
Habár a Le Mans-i 24 órás verseny (24 Heures du Mans) idén ünnepli századik évfordulóját, az évek során különböző okokból több futam is elmaradt, így 2023-ban kilencvenegyedik alkalommal indul útjára az ikonikus futam. A Hypercar géposztályban a Peugeot két autójával együtt tizenhat versenyautó – összesen tíz csapat és hét típus, köztük öt hibrid – szerepel a nevezettek között, ami különösen izgalmas versenyt vetít előre.
A Peugeot különleges versenyszíneket ölt magára a nagy visszatérés tiszteletére: az európai formatervező szakma egyik legnagyobb ünnepén, a milánói dizájnhéten bemutatott grafika az eklektikus stílusú spanyol művész, J. Demsky munkája. A színpompás öltözék új értelmezésben mutatja be a digitális világ és a motorsport kapcsolatát, kapcsolatot teremtve az autóversenyzés hőskora és a Hypercar-korszak között.
A Peugeot 9X8 műszaki adatai:
Kategória |
Le Mans Hypercar (LMH) prototípus |
Vázszerkezet |
zárt karbon monocoque |
Karosszéria |
karbon kompozit panelek |
Méretek, térfogatok, tömegek |
|
Hosszúság |
4995 mm |
Szélesség |
2000 mm |
Magasság |
1145 mm |
Üzemanyagtartály |
90 liter |
Száraz tömeg |
1030 kg |
Hajtáslánc, hátsó tengely |
|
Erőforrás |
benzinmotor, turbófeltöltő |
Lökettérfogat |
2,6 liter |
Hengerek száma, elrendezése |
V6, 90° hengerszög |
Blokk |
mart alumínium |
Dugattyúk |
alumínium |
Csúcsteljesítmény |
520 kW |
Erőátvitel |
7-fokozatú, szekvenciális sebességváltó |
Váltóműködtetés |
elektronikus |
Tengelykapcsoló |
többtárcsás, szénszálas tárcsák |
Tengelykapcsoló működtetés |
elektronikus |
Differenciálmű |
mechanikusan önzáró |
Hajtáslánc, hátsó tengely |
|
Erőforrás |
900 V villanymotor |
Csúcsteljesítmény |
200 kW |
Akkumulátor |
900 V, lítium-ion (Peugeot / Saft) |
Erőátvitel |
fordulatszám-csökkentő áttétel, egy fokozat |
Differenciálmű |
mechanikusan önzáró |
Futómű és fékek |
|
Felfüggesztés, elöl és hátul |
kettős keresztlengőkaros, nyomó/vonórudas |
Rugózás, elöl és hátul |
torziós rugók |
Kanyarstabilizátorok |
torziós, állítható |
Kormánymű |
hidraulikus rásegítés, elektromos szervószivattyú |
ILLUSZTRÁCIÓK: STELLANTIS.COM
KAPCSOLAT
zoltan.mocsai@p-automobil-import.hu
NEMZETKÖZI SAJTÓOLDAL
A PEUGEOT MÁRKA
A PEUGEOT egy világszerte prémium megoldásokat kínáló márka. Fő értékei az Igényesség, a Büszkeség és az Emóció. A márka több mint 160 országban van jelen, 10 ezer kereskedést működtet, és 2020-ban csaknem 1,2 millió új gépkocsit adott el. 2021-ben, a fennállásának 210. születésnapját ünneplő PEUGEOT márka új arculattal jelentkezik: a címerpajzsot formázó logó a márka személyiségét, időtállóságát fejezi ki. A PEUGEOT a személy- és haszongépjárművek teljes kínálatában bevezette az elektromos meghajtást, ezen kívül egy új koncepcióval is jelentkezik, amely a Neo Performance nevet kapta. A hatékony, sportos, nagy teljesítményű Neo Performance modellcsalád első tagja az 508 PEUGEOT Sport Engineered modell.