Sajtóközlemény
2020.03.18
A közelmúltban monumentális szerkezetet dobott piacra a Peugeot Saveurs. A 110 centiméteres, kézi borsőrlő megjelenése jó alkalom arra, hogy közelebbről megismerkedjünk a Peugeot konyhaművészeti termékpalettájával.
Habár nem a világ legnagyobb borsőrlője – azt kanadai egyetemisták építették meg 2014-ben, hossza 498 cm, átmérője pedig 43,1 cm volt – a Peugeot ikonikus termékének, az eredetileg 1987-ben bevezetett Paris borsőrlőnek a 110 centiméteres kivitele meglehetősen robusztus és drága darab. Tömege közel 7,4 kg, belsejében pedig mintegy 15 deka (kb. 7 zacskónyi) egész bors fér el. Egy ekkora kulináris monstrum működtetése minden bizonnyal egyszerűbb lenne, ha villanymotor forgatná az őrlőfejet, ennek ellenére a Peugeot-nak két jó oka is volt arra, hogy megmaradjon a klasszikus kézi mechanizmusnál.
Az egyikről még a cikk vége előtt szót ejtünk, a másik viszont az, hogy a gigantikus őrlő valójában nem mindennapi felhasználásra készült. Igazi gyűjtői darab, amit a minden egyes példányon feltüntetett sorozatszám, az őrlőhöz mellékelt eredetiségi tanúsítvány, valamint a meglehetősen borsos vételár is jelez: az óriási szerkezetért átszámolva mintegy 375 ezer ( !) forintot kell kifizetnünk.
Ma kevés hétköznapibb konyhai tárgy létezik a borsőrlőnél, 150 évvel ezelőtt azonban még nem is létezett. Sorsa elválaszthatatlan a Peugeot gyártól: az utóbbi nélkül ma talán nem létezne az előbbi, és ez egy kis túlzással fordítva is igaz.
De vajon miért volt szükség külön borsőrlőre, ha a kávéőrlő is megfelelt a célnak? Nos, a kávéőrlő valójában egyáltalán nem felelt meg a célnak, de még mindig kényelmesebb volt, mint a mozsárral bajlódni. A Peugeot mérnökeinek újítását az tette zseniálissá, hogy a külső és belső malomkeréken egyaránt spirálisan helyezték el a fogakat, méghozzá két méretben. A felső, ritkásabb fogak megroppantották a borsszemeket, majd sorba állították azokat a tényleges őrlést végző, alsó fogazathoz.
Ahogy a kávéőrlő nem felelt meg a bors aprítására, úgy a borsőrlőt sem szerencsés só vagy fűszerek őrlésére használni. A Peugeot egyébként készít száraz és nedves só, valamint fűszerek, szerecsendió, sőt, lenmag és szezámmag őrlésére alkalmas készülékeket is. Ezek szerkezetükben és főleg anyaghasználatukban jelentősen eltérnek a borsőrlőtől. Egy dolog azonban közös bennük: minden acélból készült őrlő mechanizmusra élettartam-garanciát vállal a Peugeot.
A XX. század élelmiszeripari vívmányai akár feleslegessé is tehették volna a borsőrlőt, mégsem így történt. A papírzacskóba csomagolt, előre porított bors ugyan praktikus, de ugyanúgy kényszermegoldás, mint a szárított fűszernövények: azok az illat- és ízanyagok ugyanis, amik a bors héjának megroppantásakor felszabadulnak, nagyon gyorsan elillannak. A leggondosabb csomagolás sem képes megőrizni a bors zamatát. Volt azonban egy másik oka is a borsőrlő talpon maradásának: egy időben ezek jelenléte volt ugyanis a tisztességes éttermek legfontosabb ismertetőjegye.
Ahogy a sört és a tejet vízzel, úgy a borsot faszénporral hígították a gátlástalan kereskedők. Ha tehát egy vendéglős arról szerette volna biztosítani vendégeit, hogy náluk minőséget kapnak, kizárólag frissen őrölt borsot szolgált fel nekik. Ez persze pénzbe került – nem véletlenül csaltak mások a borssal –, ezért sok étteremben a pincér borsozta meg a vendég ételét, nehogy túlzásba essen és pazaroljon a kedves ügyfél. Ezzel a gyakorlattal egyes országokban a mai napig találkozhatunk.