UJ_Peugeot_3008

ÚJ PEUGEOT 3008 SUV

360° PARKOLÓKAMERA

i

A gépjármű két 180°-os videokamerával van felszerelvei: ebből az egyik a csomagtérfedélen, a másik a hűtőrácson  található.  A rendszer a kameráknak köszönhetően képes megjeleníteni a gépjármű közvetlen környezetét az érintőképernyőn. A parkolóradar érzékelői a gépjármű felülnézeti képéhez szolgálnak információval. A manőver közben a rendszer valós időben rekonstruálja a gépjármű és közvetlen környezete felülnézeti képét, aminek az eredménye egy 360°-os panorámakép.

Ez a fajta ábrázolás jelentősen megkönnyíti a gépkocsi beparkolását és a közelben található akadályok megjelenítését.

AUTOMATIKUS VÉSZFÉKEZŐ

i

Az Active Safety Brakei (automata vészfék) a figyelmeztetést követően lép működésbe, ha a vezető nem elég gyorsan reagál, és nem fékez időben. A rendszer a vezető beavatkozása nélkül a gépjármű sebességének csökkentésével segít elkerülni az ütközést vagy csökkenteni annak mértékét. A rendszer az azonos irányba haladó vagy egy helyben álló, rendszámtáblával felszerelt gépjárműveket, valamint az adott sávban tartózkodó gyalogosokat veszi figyelembe.

ADAPTÍV TEMPOMAT MEGÁLLÁS FUNKCIÓVAL

i

Az első lökhárító középső részébe egy 150 m hatótávolságú radar van beépítve. 30 km/h és 180 km/h között a Megállás funkcióval kiegészülő adaptív tempomat (ACC Stop) ikétféle feladatot lát el:

  • automatikusan a vezető által beprogramozott utazósebességen tartja a gépjárművet,
  • automatikusan kiigazítja a gépkocsi és az előtte haladó gépjármű közötti követési távolságot (az előre beállított szintnek – messzi, normál, közeli – megfelelően).

A rendszer érzékeli, ha a gépjármű előtt ugyanabba az irányba egy másik autó is halad. Az állandó követési távolság biztosítása érdekében automatikusan az elöl haladó jármű sebességéhez igazítja a gépkocsi sebességét: a motorfék és a fékrendszer segítségével (a féklámpák bekapcsolása mellett) lelassítja vagy akár teljesen meg is állítja az autót.

GRIP CONTROL LEJTMENET SZABÁLYZÓVAL

/image/38/0/peugeot_3008_galerie-15-1.81380.jpg
/image/38/1/peugeot_3008_galerie-31-1.81381.jpg

Az új PEUGEOT 3008 SUV szívesen merészkedik úttalan utakra is a továbbfejlesztett kipörgésgátlónaki (Advanced Grip Control) köszönhetően. A középkonzolon elhelyezett kapcsolóval kiválasztott üzemmód a legnehezebb útviszonyokhoz is alkalmazkodik. Különösen hasznos funkció a lejtmenet szabályzói, amellyel a legmeredekebb lejtőn sem kell tartania attól, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás.

KORLÁTLAN ONLINE KAPCSOLATTARTÁS

/image/38/4/peugeot-3008-2016-235-fr.img.81384.jpg
/image/38/2/peugeot-3008-2016-895-fr.img.81382.jpg

A Mirror Screen funkciónaki köszönhetően mobiltelefonja képernyőjét kivetítheti a 8 colos érintőképernyőre, és ezen keresztül használhatja az Apple CarPlayTM, a MirrorLink® illetve az Android Auto* kompatibilis alkalmazásokat*. A mobiltelefon vezeték nélküli feltölthető.

* KIZÁRÓLAG a MirrorLink®, az Apple CarPlayTM, illetve az Android Auto (2016 VÉGÉN JELENIK MEG) által hitelesített alkalmazások működnek majd A jármű leállított állapotában és menet közben, esettől függően. Menet közben az érintett alkalmazások egyes funkcióit letiltja a rendszer. Az ön okostelefonján elérhető egyes tartalmakhoz elő kell fizetni a MirrorLink®, az Apple CarPlayTM  vagy az Android Auto által hitelesített, azonos alkalmazást . A Mirror Screen funkció a MirrorLink® (a MirrorLink®-kel kompatibilis Android, BlackBerry és Windows Phone) eszközökkel, vagy az Apple CarPlayTM-mel (iOS-es telefonok) illetve az Android Auto-val (androidos telefonok) működik, amennyiben ön rendelkezik a szolgáltatóhoz való internethozzáférést is tartalmazó telefonelőfizetéssel.

SZÁLLJON BE, ÉS KEZDŐDHET AZ EGYEDÜLÁLLÓ ÉLMÉNY

uj_peugeot_3008

Adja át magát az utazás élményének, amelyről a páratlan úttartás és a lenyűgöző akusztikai komfort gondoskodik. A hatalmas nyitható panorámatetőni át beáradó fényben, a körülölelő ülésekben kényelmesen elhelyezkedve élvezze, ahogy kedvenc zenéje kimagaslóan élethű hangzásban szétárad az utastérben a Premium FOCAL® hifi rendszerbőli – ahogy azt a francia high-end hangzás jeles képviselője megálmodta.