
Peugeot koncepcióautók
A koncepcióautók tervezését, mivel egyedi példányok, sem gazdasági, sem technológiai oldalról nem korlátozzák. Egy koncepcióautó megvalósulása a rajztól az első megtett körökig általában 12 hónapot vesz igénybe. A cél általában az, hogy arra az autószalonra legyen kész az autó, amelyen fellebbentik róla a fátylat.
Egy-egy koncepcióautó ötlete a Márka termékstratégiájából jön, általában egy majdan megvalósuló autó tanulmány modellje. Az is előfordulhat azonban, hogy meghívott designerek egy bizonyos témára reflektálva alkotnak meg egy koncepcióautót.
Egy koncepcióautó életében az első fázis általában egy negyedévet emészt fel. Az elfogadott vázlatok után mindig a 3D modellezés következik, a végső forma definiálása. 6 hónappal a leleplezés előtt kezdik el az autó építését, ekkor határozzák meg piaci pozícióját, és választják ki a nevét is. Az autószalonok előtti utolsó hetekben már fotózzák s videózzák a modelleket.
Peugeot HR1
A HR1 egy exkluzív és innovatív városi koncepcióautó, amely jócskán tartalmaz a kupék és a szabadidőautók génjeiből is... Az eredeti ajtórendszer megkönnyíti a bejutást az újszerű utastérbe, amely tetszés szerint átrendezhető kétülésessé, nagy csomagtartóval, vagy négyülésessé. Agilis, élénk HR1 Hybrid4 hajtóműve háromhengeres, 1,2 literes THP benzines orrmotorból és elektromos farmotorból áll (csekély, illetve elektromos módban zéró CO2-kibocsátás), az összteljesítmény 147 LE, összkerékhajtás.
Tovább a bemutatóteremhez
....................................................................................................................................................
Peugeot EX1
A Peugeot legújabb koncepcióautója egy látványos, kétüléses roadster, futurisztikus formával és sajátos felépítéssel. Feladata hogy intenzív vezetési élménnyel járuljon hozzá a márka 200. jubileumának megünnepléséhez. Az EX1 máris megdöntötte az állórajtos gyorsulás több világcsúcsát. Megdöbbentő képességei áramvonalazásának, ultra-könnyű szerkezetének, 250 kW (340 LE) együttes teljesítményű két villanymotorjának és összkerékhajtásának köszönhetők.
Tovább a bemutatóteremhez
....................................................................................................................................................
Peugeot SR1
A márka ezzel a modellel kívánja felfedni jövőbeni modelljei dizájnirányzatát. A tanulmányautó, amelyet az új Oroszlán-embléma ékesít, a Peugeot új világát testesíti meg. Dinamikus, kiegyensúlyozott, érzéki – ez az álomautó különleges, csúcstechnikájú utasterével a nagy túraautók világát éleszti újra. HYbrid4 technikája a Peugeot SR1 stílusához méltó műszaki adatokat kínál: 230 kilowatt (313 LE), csupán 119 gramm/kilométer széndioxid kibocsátás (elektromos módban 0), összkerékhajtás és -kormányzás… az izgalom és hatékonyság ideális keveréke.
Tovább a bemutatóteremhez
....................................................................................................................................................
5 by Peugeot
A 5 BY PEUGEOT tanulmány előrevetíti a márka ambícióit a nagy luxus limuzinok szegmensében. A tanulmány letisztult és elegáns vonalai kifinomult technikai részletekkel párosulnak, ami időtlen, exkluzív és modern formatervet kölcsönöz az autónak. A karosszéria Peugeot HYbrid4 technikát takar, amely az új környezetvédelmi kihívásokkal harmonizáló vezetési örömet nyújt: 147 kilowatt (200 LE), négykerékhajtás, károsanyag kibocsátása 99 gramm CO2/km (elektromos módban nulla).
Tovább a bemutatóteremhez
....................................................................................................................................................
BB1
BB1 koncepcióautójával merészen tolta félre a konvenciókat, és tágította ki az autózás határait a Peugeot, tökéletesen eredeti választ adva a városi mobilitás mai és holnapi igényeire. A mindössze 2,5 méter hosszú, de négy személynek helyet adó BB1 villanyautó mindenféle szempontból újra feltalálja a gépkocsit: kíméli a környezetet, ugyanakkor felépítése, stílusa, belső designja is merőben eredeti.
Előtérbe helyezi a szabadságot és az optimizmust. A BB1 egy újszerű autós élmény ígérete.
Tovább a bemutatóteremhez
....................................................................................................................................................